Ősztől foroghat az Avatar 2
Habár az ilyen hírekre már inkább mi forgatjuk a szemünket.
Habár az ilyen hírekre már inkább mi forgatjuk a szemünket.
Meglepődik még ezen bárki is?
Sigourney Weaver lelombozó nyilatkozatot tett az Avatar folytatásával kapcsolatban. Egyre inkább az a gyanúnk, hogy James Cameron a következő generációnak készíti a filmet.
A 20th Century Fox két sikervárományos franchise-ának a folytatására már nem kell sokat várnunk, habár az egyik esetében erősen kételkedünk.
Magasabb képkockaszámot és továbbfejlesztett 3D hatást ígér Cameron.
Nyílt titok volt, hogy az Avatar következő három folytatásában visszatér Sam Worthington és Zoe Saldana, mint Jack Sully és Neytiri, de most egy hivatalos megerősítést is kaptunk.
Mióta az ex-kormányzó visszatért a filmszakmába sorra vállalja el a szerepeket, illetve tőle tudjuk, hogy jó néhány projekt van még tervbe véve. Most az a pletyka terjedt el, hogy az Avatar 2-ben is feltűnhet.
Lassan, de biztosan az Avatar folytatása már úton van. James Cameron múltjába visszatekintve nem is lepődhetünk meg azon, hogy annyi időt szán a projektre amennyit szükségesnek tart.
Noha az Avatar 2 forgatása 2014 elején kezdődik egyszerre az Avatar 3-mal, Jon Landau producer az egyik nagyobb összejövetelen már levetítette a második rész tesztjeleneteit.
James Cameron már jó ideje tervezgeti a Battle Angel megvalósítását, azonban amíg nem került mozikba az Avatar 2 és 3, addig ne is reménykedjünk benne. Utána viszont...
Takaros kis kép érkezett a The Hobbit forgatásáról, amelyen a legendás Peter Jackson egy Red Epic-M kamerát szorongat a kezében. A masináról már az Avatar 2 kapcsán is hallhattatok.
A Collider utolérte a Már megint te premierjén Sigourney Weaver színésznőt, és megkérdezték tőle, hogy mondjon pár infót az Avatar 2-ről, valamint az Alien előzményről. Meglepődtek ők is!
James Cameron rendezővel beszélgetett a Fox News legutóbb, aki több távpontot is adott az Avatar második és harmadik részével kapcsolatban - valószínűleg újabb kasszarobbantásra készül!
Emlékeztek még rá, mikor az Avatar 2 hírnél megemlítettem, hogy Cameron 50 darab Red Epic-M kamerát vásárolt a forgatáshoz? Nos, A csodálatos Pókember-t is ilyenekkel forgatják...
James Cameron nem aprózza el az Avatar 2 forgatását és azzal járó részleteket, 50 darab Red Epic-M kamerát vásárolt a folytatás elkészítéséhez és célját nagyon is komolyan gondolja.
James Cameron 2009-es blockbusterének folytatásai borítékolhatóak, a második részben több régi ismerőssel is összefuthatunk az első esélylatolgatások szerint.
Szinte jelentéktelennek tűnik a Japánban történt természeti katasztrófák mellett, de a Richter-skála szerinti majd 9-es földrengés miatt az Avatar második részének egyes jelenetei is kimaradnak.
James Cameron cseppet sem tétlenkedik, nagyban dolgozik következő projektjein, amivel valószínűleg újra kasszát robbant, de arra még sokat kell várni. Várjunk, pontosan mennyit is?
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.